A repceföld és az adatbiztonság

Attack

Évtizedekkel ezelőtt kísértett az agyamban egy kép: dimbes-dombos sárga repceföld közepén zöld bokor, nyári napsütés, kék ég. Tudtam, hogy én ezt a beállítást láttam már valahol és nagyjából sejtettem is, hogy a Bakonyban. Autóval, gyalogosan jártam keresztül-kasul a Balaton-felvidéket éveken át, míg végül 2007-ben nagy boldogan megtaláltam a helyet és el is készítettem a felvételt. Abban az évben októberben indítottam az első blogomat, a kezdeti lelkesedésben posztot toltam a végre realizált fotóból is. Gondosan leméreteztem az eredeti képet 480 pixel szélességűre, hogy beférjen a blog.hu általam használt egyszerű sablonjába:

Decay

Nem voltam egészen kezdő a digitális fotózásban, az első kompakt kamera után már egy ultrazoomot használtam. A képfájlokat, mint aki látott már adatvesztést, meg mint akinek a merevlemeze sem túl nagy, gondosan kiírtam CD-re. Legalább kettőre. Képzelheted a CD-halmokat az asztalom környékén… Abban az évben nagyot zuhant a winchesterek ára, elhatároztam, hogy beruházok én is egy nagyobbacskába, aztán nem hetente sütök CD-t, hanem évente egyszer DVD-t (mert alapvetően azért nem akartam lemondani a biztonsági másolatokról). A végül megvásárolt típust alkatrészkereskedelemmel és PC tuningolással foglalkozó barátom ajánlotta. „Nagyon megbízható típus, három év cseregarancia van rá!” – dicsérte. Szkeptikusan megjegyeztem, hogy mit csináljon a három év garanciájával, ha telepakolom a vinyót a képeimmel, aztán elszáll. [CENSORED] az újat, azon nem lesznek rajta a képeim.

És pontosan ez történt.

2007. december 26-án, karácsony másnapján – ami ugye nekem a születésnapommal van súlyosbítva – a winchester fogta magát, megállt és többé soha nem indult el. Az évből hátralévő öt napban terveztem amúgy, hogy DVD-re írom az éves termést.

Sustain

Hogy ép ésszel kibírjam, megpróbáltam értelmet adni a történetnek. Mit akarhatott közölni velem a Jóisten ezzel? Nem veszett el minden képem. Ami még benne volt a fényképezőgépben, az utolsó nagy családi karácsonyi ebéd, amin még mindenki, tényleg mindenki ott volt, annak a képei megmaradtak. Kata és Béla esküvőjének a képei megvoltak hiánytalanul. Nyáron Parajdon a drága Pali bácsi, a székely ezermester, bizony büszke volt a tudományára, minden este, amikor csíki sör mellett megnéztük az aznapi fotóinkat, mindet kiírta CD-re. Akkor úgy gondoltam, feleslegesen, de tiszteletből ráhagytam a derék góbéra. Az Isten ujja volt, amikor legközelebb mentünk, harcsabajsza alatt mosolyogva levette nekem a polcról, megvoltak azok is. Ami visszavonhatatlanul elveszett, az az évtizedeken át keresett bakonyi repceföld képe. Megmaradt a blogba feltöltött 480 pixeles változat, illetve egy laborban, professzionális gépekkel készített 24x36 cm-es nagyítás papíron (az erdeti kép 480 képpontnál szélesebb változata erről lett visszaszkennelve). A képeimet pedig azóta legalább három merevlemezen őrzöm, fizikailag különböző helyeken. Ha valakit érdekel, mesélek erről is.

Release

Maradt tehát az évtizedeken át keresett Tökéletes Kép fájó hiánya. Nos, én azóta zarándok lettem. Évente többször felkeresem azt a mezőt és fényképezem rendületlenül. Akár kalászossal vetették be éppen, akár ugaron van vagy hó borítja. Azóta a harmadik fényképezőgépem van. És mit szóltok hozzá, idén végre újra repcével vettették be a földet. Azt már látom, hogy ugyanolyan soha nem lesz még egyszer, úgyhogy a missziónak soha nem lesz vége. Szeretnék például egy teljesen hófödte verziót, arra ugye most várni kell kicsit. Jó lenne egyszer úgy elkapni, hogy éppen dolgoznak rajta. Vagy egy állat bóklászik...

Jöjjenek a képek, készítés szerint időrendi sorrendben. Most kicsit nagyobbak, mint 480 pixel.