ZPweBlog: Az arácsi Brázay-villa III.

Introitus

Hogy kerültünk egyáltalán Brázay Zoltán magyar iparmágnás, később a MDP-MSZMP politbürójának balatonfüredi villájába? Elmondom. Történt pedig a kétezres évek elején, hogy egy nyáron kiállítást rendeztek Balatonfüreden a városhoz valamilyen szálon kötődő magyar festők műveiből. Egy napfényes vasárnap délután édesapám és édesanyám is felkeresték a tárlatot és csalódottan állapították meg, hogy a családdal anno ismeretségben-barátságban lévő füredi festő, Protiwinsky Ferencnek egyetlen képe sem volt látható. Mi több, amikor ennek okára rákérdeztek, kiderült, hogy még csak a nevét sem hallották soha. Pedig a Maestro (így szólították őt a tántikák) családja füredi volt, maga is Füreden született, ott élt, ott (is) alkotott, ott halt meg és ott van eltemetve. Mégsem járja hát, gondolta édesanyám, hogy senki ne emlékezzen rá. Adjuk vissza a nevét a köztudatnak; egy több éves, alapos kutatómunka kezdődött, melynek gyümölcse - többek között - egy kismonográfia és több, sikeres füredi Protiwinsky-kiállítás lett. A kutatások során fény derült arra is, hogy a Maestro bizony nem csak fára és vászonra festett, hanem falra is.

A művészetpártoló Brázay Zoltánt műgyűjtőként is elismerték. Tábori Kornél (...) szerint hetvennél is több értékes festmény volt a birtokában; felsorolásukból úgy tűnik, főleg a 18-19. századi mesterek képeit vásárolta, kortárs, élő festő nem szerepel a listán. A füredi mester, Protiwinsky Ferenc 1934-ben tért haza Münchenből, ahol az európai hírű Akadémia növendékeként kezdte pályafutását, s ahol élete legnagyobb művészi sikereit aratta. Brázay Zoltán tőle sem képet vásárolt, hanem egy freskót rendelt az emeletre vezető lépcső fordulójának falára. Protiwinsky a reformkori Füredet elevenítette meg a freskón: a jellegzetes épületeket és a korabeli fürdőélet – korhű öltözetű – szereplőit. Az exkluzív pártüdülővé átalakuló villa faláról azonban eltüntetni parancsolták, mondván: „az úri Balatonfüred látványa zavarja az új tulajdonosokat”. Egészen 2008. április elsejéig azt reméltük, hogy a freskó eltűnt ugyan, de nem veszett el, még előkerülhet. Az ötvenes években nemegyszer megtörtént, hogy a „24 óra alatt eltüntetendő!” műalkotásokat a jóérzésű és művelt szakemberek nem semmisítették meg, hanem fallal és vakolatréteggel eltakarták.

2008-ban a füredi önkormányzat engedélyével és egy muzeológus-restaurátor szakmai irányításával bejutottunk a villába. Kerestük-kutattuk a freskót, vagy legalább annak nyomát, de semmit nem találtunk. Füreden alapos munkát végzett az ideológia.

A lépcsőforuló - itt sem volt már nyoma semminek

Amíg a szakértők dolgoztak, én kihasználtam a ritka lehetőséget és körbefényképeztem a házat és a kertet. Akkor már sok éve zárva volt, használatlan, de mégis minden úgy volt fellelhető, mint amikor az utolsó vendég bepakolt a bőröndjébe és hazament. A Ház, ahol megállt az idő, mégis büszke és elegáns maradt a porréteg alatt is.

A bemutatott, emeleti apartmanhoz képest a közösségi terek vagy a személyzet helyiségei tényleg olyanok voltak, mintha csak tegnap csukták volna be az ajtót. Az orsós magnón a könyvtárszobában még ott volt az utolsó szalag, az asztalon az ott utoljára olvasott könyvek (az elvtársak ízlése, hát... mondjuk úgy, könnyű volt, lásd a képeket, bár Sienkiewiczért jár egy nagy piros pont), egy szalmakalap (tehát nyáron volt utoljára vendég, kedves Watson doktor), a mosókonyhában akkurátusan felpolcolva a tiszta abroszok, a pincében az utolsó vacsora kiürült szódásüvegei.

2008-as írásunkban a villára, az esetleg ott rejtező freskóra és a Fény és árnyékra koncentráltunk, csak nagyon röviden említettük a villa körüli díszkertet és a kertgazdaságot. Pedig ezek külön-külön is megértek egy misét.

A villa köré hamarosan tündérkertet varázsoltak. Az északi oldalon zöldellő kis fenyőerdőt talán még az előző tulajdonos ültette, ehhez sziklakert kapcsolódott: nyolc méter magas sziklafal tövében több ezer növény pompázott. Tábori Kornél elragadtatott csodálattal mutatta be: „Magyarországon ez a legcsodálatosabb sziklakert. Versaillesben (sic!) vagy Tivoliban is megállná a helyét. (…) Olyan a kert, mint egy eleven kincsesláda, telve repülő drágakövekkel, rovarokkal, meg olyanokkal, amelyek csak széttárulnak, és édes illatot árasztanak.” Az üvegházban nyíló orchideák, a miniatűr japán tavacska, az egész „álomszép miljő” – Brázay megvalósult álma, „egy kis mintaparadicsom”. A különleges növényritkaságok, a japán-kert lehetett pusztán „úri passzió”, olyasvalaki kedvtelése, akinek ötleteit nem korlátozták anyagi szempontok. Hanem a Brázay tervezte mintagazdaság, ahogyan a világhírű kertész, Máthé János megvalósította, iskolapéldája lett annak, hogyan lehet a sokat emlegetett „Kert-Magyarországot” megteremteni, bizonyság arra, hogy a 20. században már nem csak a több száz vagy ezer holdas búzamező az igazi „birtok”. Arácson 64 hold is elég volt a korszerű gazdálkodáshoz.

Jöjjenek hát azok a részletek, amiket semmi ideológiai megfontolás, egyetlen főelvtárs ostoba utasítása, akárhány buzgó csinovnyik sekélyes ízlése nem tudott megváltoztatni, pláne elrontani. A Ház és a Kert, ahogy egyszerre belesimul a balatoni tájba és a része lesz, egyszerre pedig uralja azt.

Agnus Dei

2008-ban egy érdekes és szép napot töltöttünk a villában, bár szomorúan állapítottuk meg, hogy a freskónak nyoma sincs. A nap végén mindent visszazártunk-lelakatoltunk, a kulcsot pedig eltette az Önkormányzat embere. Aztán évekig reménykedtünk, hogy végre valami jót fogunk hallani a Villa felől: végre találtak neki valami értelmes funkciót. Tippet szívesen adtam volna én is, de senki nem kérdezett. Csak ijesztő hírek jöttek: nem védett, már nem őrzik, bejárnak a csövesek, a Villa pusztul. Hogy valami nagyon nagy baj van, sőt, mindjárt én magam vagyok az oka(!), az számomra 2015-ben derült ki. Kitérőt kell tegyek: tudja a Nyájas Olvasó, kik azok az urbexesek? Akik beszélnek angolul, ajánlom a Wikipédia cikkét: urban exploration, akik nem, azoknak összefoglalom másfél mondatban. Vannak a világon olyan ember építette helyek, ahova az Egységsugarú Átlagpolgárnak nem kell odamenni: például pincék, alagutak, gyárkémények vagy elhagyott laktanyák, ők pedig, mint Marsi Kriszti nagymamája erre („nemmegmondtamhogynegyerebemegnegyererre”) nem hallgatnak, dafke odamennek, súlyosbított esetben erről blogolnak és/vagy vlogolnak. 2015. augusztusában egy ilyen városi felfedező átmászott a kerítésen, explorált egyet, aztán a blogomon keresztül megtalált engem és a „kutatásaira” hivatkozva érdekes információkat ígért, így hát e-mailben felvettem vele a kapcsolatot.

Nem kellett volna.

Hamar kiderült, hogy őt a pártüdülő-korszak vége érdekli (ami engem, finoman szólva, nem igazán), és mindjárt a második levelében leírt egy mondatot, amitől durván megugrott a pulzusom.

Az "elrejtett freskóról" mi a véleményed? Szerintem baromság, ezért kár volt szétbaszni az épületet. Az már rég valami nyugati gyűjtőnél van.

Próbáltam finoman jelezni, hogy a 2008-as posztban egyértelműen leírtam a véleményem, tiszteljük már kicsit egymást, talán nem kellene szanzsen baromságnak nevezni és érdeklődtem, hogyan is gondolja, hogy bármilyen gazdag gyűjtő odamegy és elvisz a villából egy egész freskót. A válaszától aztán hiperűrsebességre kapcsolt a pészmékerem. Lassan tessenek olvasni, ártalmas lehet:

Őő, jah, azt nem tudtam, hogy te is benne voltál ebben.....akkor viszont gratulálni szeretnék. "2008. április 1-ig azt reméltük, hogy különleges érték rejtőzik a villa falai mögött..." Már megbocsáss, de nem is értem, hogy egy "reméltük"-re szétbontottátok az épület falait... Meg azt sem tudom, mi járt annak a fejében, aki erre egyáltalán engedélyt adott?! Szóval, szétvertétek a falakat, mert úgy gondoltátok, hogy ott van és ennyi, csókolom? Nem volt ott, és utána miért nem állítottátok helyre? Azt értem, hogy a jó cél érdekében cselekedtetek, gólt akartatok rúgni, de ez eléggé nagy öngól lett. Egy szétszedett épületet hagytatok magatok után.

Itt vált teljesen világossá, hogy Istennek ez a báránya halvány lila segédfogalommal sem rendelkezik arról, hogy mi az a freskó, az szerinte valami kincsesládika-féle dolog lehet, vagy mint a szimbolista szimbolája, amit abban a dobozban tart, vagyis amit a pénzes nyugati gyűjtő már rég a hóna alá kapott és eltiplizett vele a villából. Semmi módon nem tudtam meggyőzni, hogy amit mi csináltunk a ház belsejében, annak a szempontjából a létező legostobább dolog lett volna a falak szétverése, így aztán a levélváltást rövid úton beszüntettük és azóta sem vettük fel újra az eszmecsere fonalát. Van-e, ki csodálja? Maradt a rettenetes információ: a villa pusztulása exponenciális görbét követ. Most megmutatom, ki dolgozott ott valójában közülünk a villában és milyen szerszámmal:

Nos, ez a látvány, amikor egy muzeológus-restaurátor egy lehetséges, megőrzendő falfestmény nyomait keresi. Nálam volt még egy fényképezőgép, végül is, az is egy szerszám. Ezekkel vertük mi szét a villát.

Dies irae

Törvényszerűen el kellett jönni ennek a napnak is. Amit az elvtársak nem tudtak/mertek/akartak elrontani a XX. században, megoldotta azt pár nap alatt az Építési Vállalkozó a XXI.-ben. Az épületnek nem tudott Balatonfüred feladatot adni, hiába volt a kései Bauhaus gyöngyszeme, a Balaton-part ékköve, ez a kincs a város számára értéktelenné vált. A telekárak viszont az egekbe szöktek, így nyilván bekövetkezett az, hogy a telek értékét rontani kezdte, hogy ott áll rajta egy (az urbexes blogger kolléga terminus technicusával élve, elnézést a szóért) szétbaszott épület. Romok. Meg gaz. Mennyivel jobb lesz, ha inkább egy szálloda épül oda. Meg villapark. Meg bármi, ami majd hozza a pénzt.

Amit az alábbi képen látsz, Nyájas Olvasóm, az a Brázay-villa még ki sem hűlt helye 2019 március idusán. Az előtérben a lánctalpas JCB erőgép gémjén az az eszköz, amivel a vastag vasbetont lehet átharapni. Gyakorlatilag egy hét alatt végzett az épülettel. A gém diadalíve mögött a falak anyagának kupacai, praktikusan kompaktálva. Ledarálva kevesebb helyet foglal.

Jogszerűen jártunk el, nem vétettünk a szabályok ellen, hiszen semmilyen védelem nem tiltotta az épület elbontását. Magam is támogatom az értékek megőrzését, de ez nem villa volt, hanem egy jelentősen leromlott állapotú téglaépület. A helyén egy 120 szobás exkluzív szállodát építünk, a terület alsó részében pedig 11 darab villaházat, amelyekben darabonként 8-10 lakást alakítunk ki. A 3,7 hektáros területen 22 százalékos beépítéssel alakítjuk ki a lakóparkot, a többi park és sétány lesz – nyilatkozta a Balatonfüredi Önkormányzatnak Czigle János, a beruházást végző Brázay Invest Kft. társtulajdonosa.

Balatonfüred – Úgy eltüntették a Brázay-villát, hogy nyoma se marad

Balatonfüreden egy különleges villa porig rombolásával ünneplik a Bauhaus 100. évfordulóját

Földig rombolták az ikonikus balatonfüredi villát, egyelőre nincsenek válaszok a miértre

Teljesen lebontották a balatonfüredi Brázay-villát, hogy szállodát építsenek a helyén

Elképesztő, mi folyik a Balaton partján – nem fog hinni a szemének